TOLNA VÁRMEGYE hivatalos lapja
Itthon Tolnában!
2024. április 20.,
Konrád, Tivadar
BEMUTATKOZÁS FEJLESZTŐ MEGYE ÉRTÉKEINK VÁLASZTÁS
PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉS HIVATAL PARTNEREINK KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Pályázatok

Elnöki köszöntő

Hírek

Településeink

Galériák

Eseménynaptár:

Az Európai Unió régiói és városai legalább 2000 elektromos buszt állítanak üzembe 2019-ig 2017.07.18


Az EU-ban működő önkormányzatok a közlekedési rendszert egyre hatékonyabbá és kisebb szén-dioxid kibocsátásúvá törekszenek formálni, ezt azonban a jól megalkotott jogszabályi környezetnek és a pénzügyi ösztönzők célzott alkalmazásának is segítenie kell – hangoztatta véleményét Ribányi József magyar delegációvezető az Európai Régiók Bizottsága (RéB) plenáris ülésén. A delegációvezető, aki egyben a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke, az alacsony kibocsátású közlekedés európai stratégiáján alapuló, ám a helyi igényekre szabott megoldást javasolt a július 13-i fórumon, amelyet el is fogadtak.
A véleményben foglaltakkal összhangban az Európai Bizottság Közlekedésért felelős biztosa, a szlovén Violeta Bulc útjára indította azt az Unió egészére kiterjedő kezdeményezést, amely a nulla káros anyag kibocsátású buszok alkalmazását hivatott felgyorsítani.

dd

Ribányi József 2016 ősze óta aktívan részt vett az Európai Bizottság által szakpolitikai vitára kidolgozott, egyelőre még elfogadás előtt álló, „Az alacsony kibocsátású közlekedés európai stratégiájára” vonatkozó Európai Régiók Bizottsága (RéB) vélemény kidolgozásában. A vélemény Ribányi József, mint jelentéstevő álláspontján kívül számos szereplő, érdekcsoport véleményét tükrözi, hiszen a 2017. július 13-i brüsszeli szakmai vitáig az Európai Bizottság, az Európai Parlament mellett iparági szereplők (Pannonia Ethanol Dunaföldvárról; a repülési és a hajózási ágazat szereplői, stb.), valamint regionális-megyei-helyi önkormányzatok is hozzájárultak a vélemény sokoldalú szempontokat ötvöző kidolgozásához. Az alábbiakban a vélemény négy fejezetének kulcsfontosságú üzenetei találhatók, amelyek a magyar kormányzat és a hazai területi-települési önkormányzatok számára egyaránt megszívlelendők.

A közlekedési rendszerek optimalizálása, hatékonyság javítása kapcsán – az önkormányzatok lehetőségeinek és igényeinek figyelembe vételével – javasolt a digitális technológiákon alapuló intelligens közlekedési rendszerek továbbépítése. Integrált, a multimodalitást (több közlekedési ágazat igénybe vétele a közlekedési-áruszállítási célok érdekében) támogató jegyrendszer bevezetésére is szükség van, amely figyelembe veszi a tengeri, vízi, közúti és légi közlekedés sajátosságait is. A cél érdekében a közlekedési információk jobb elérhetősége és az egyes közlekedési módozatok adóztatási szempontjai egyaránt áttekintésre, harmonizálásra kell, hogy kerüljenek.

Kulcsfontossággal bír az alacsony kibocsátású alternatív energiaforrások közlekedési célú alkalmazása. Az élelmiszer, nem élelmiszer, illetve takarmány alapú bioüzemanyagok előnyben részesítése mellett az alternatív, megújuló erőforrásokon alapuló energiaforrások racionális feltételek közötti hasznosítása is indokolt. Így válik elérhetővé a helyben termelt, előállított és felhasznált energiaforrások kedvező lokális foglalkoztatási, gazdaságélénkítő hatásának kiaknázása is, amellett, hogy a közlekedés is tisztábbá, fenntarthatóbbá válik. Hangsúlyt kell helyezni továbbá az e-mobilitásra, valamint a cseppfolyósított földgáz használatára, ide értve azok energetikai, és hálózati infrastruktúrára gyakorolt hatását is.

A kibocsátásmentes járművek tekintetében először is a vásárlók bizalmát kell megnyerni. A különféle hibrid és elektromos hajtások kisebb vagy nulla káros anyag kibocsátással társulnak, ezt az előnyt a járművek kategorizálása, címkézése során is figyelembe kell venni. Az elektromos tömegközlekedés népszerűsítése elengedhetetlen, éppígy a Tiszta Busz Kezdeményezésben rejlő lehetőségeket is ki kell használni a kontinens gyártóinak. A közlekedési eszközpark modernizációja nem megy egyik napról a másikra, abból az Európai Unió támogatási pénzalapjainak is aktív szerepet kell vállalniuk.

Végül, de nem utolsó sorban kedvező jogszabályi környezet is kell. A „Tiszta Energia” csomag értékei mellett észben kell tartani annak területi (területi, települési) vetületeit is. Az e-mobilitás megoldásai, innovációs kapacitásai, a multimodalitás ösztönzői tekintetében a területi szint szerepe, az egyes tagállami terek alkotta európai hálózatok (TEN-T) meghatározóak. Az általuk biztosított munkaerő, képzési, szemléletformálási lehetőségek nemcsak a köz-magán partnerségek erősítésében játszanak szerepet, hanem az Európai Unió különböző projekt és hálózatfinanszírozási lehetőségeit is magasabb szinten használják ki. A települések, városok szerepe pedig a közösségi, illetve aktív közlekedés (kerékpározás, séta) várostervezés révén megvalósuló támogatásában, az elektromos töltőállomások tudatos telepítésében meghatározó.

vb700

Ribányi József RéB véleményének elfogadását követően, a 2017. július 13-i RéB plenáris ülést követően került sor a Tiszta Busz Kezdeményezés ünnepélyes, egyúttal hivatalos megnyitójára is.

Az Európai Unióban közcélú használatban levő 200 ezer busz 10-12 százaléka, mintegy 20-24 ezer busz tekinthető valóban tisztának, azaz nulla káros anyag kibocsátásúnak. Számuk növelésére van szükség, e célból az Európai Bizottság és a RéB elő szeretné mozdítani újabb tiszta buszok közösségi céllal történő forgalomba helyezését. Erről szól az un. Tiszta Busz Kezdeményezés, amely a helyi hatóságok, a gyártók, valamint a közlekedés irányításában részt vállaló szereplőket, érdekelteket tömöríti.
Az együttműködés üzenete egyértelmű: közlekedésünk, gazdaságunk, de társadalmunk fenntarthatóbbá tétele érdekében a jelenleginél több tiszta busz szolgálatba állítására van szükség. A leírtak szellemében 2019 végére legalább kétezer új, nulla kibocsátású busz forgalomba helyezése szükséges az Európai Unióban. 2025 év végére pedig célkitűzés a teljes közösségi buszközlekedésben 25%-os tiszta busz részesedés elérése. Az ambiciózus számok mintegy egymilliárd euró befektetését teszik szükségessé a közlekedési ágazatban.
A Tiszta Busz Kezdeményezés ünnepélyes aláírása 2017. július 13-án Brüsszelben, az Európai Parlament épületében került sor. Az esemény sajtótájékoztatóján a RéB 2017. július 12-i ülésén megválasztott új RéB elnök, Karl-Heinz Lambert (a fotó bal oldalán) hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés jól illusztrálja a régiók és városok szerepét, hiszen az alacsony kibocsátású közlekedés, valamint a gazdaság zöldebbé tétele valóban régiókban, megyékben, városokban, településeken történik meg. Kiemelte továbbá annak a párizsi klímaegyezményben, mint a kontinens egészére vonatkozó kötelezettségvállalásban betöltött fontos szerepét is.
Violeta Bulc, az Európai Bizottság Közlekedési Főigazgatóságának biztos asszonya (a fotón középen) megjegyezte: a területi és települési szintek szerepe valóban nélkülözhetetlen a Tiszta Busz Kezdeményezésben. A kezdeményezés, mint platform tömöríti továbbá a gyártókat és a közlekedés irányítóit is, nélkülük sem lehetséges tiszta, egészséges levegőjű, egyúttal magas minőségű közlekedési közszolgáltatással bíró városokról, megyékről, régiókról beszélni. E tekintetben kifejezte reményét, hogy a kezdeményezéshez minél többen csatlakoznak majd a közeljövőben.
Ribányi József  egy konkrét példával illusztrálta az európai városok-megyék-régiók kapcsán elhangzottakat. Tolna megye szerepe Magyarország egésze szempontjából kiemelkedő, hiszen városában, Pakson működik az ország egyetlen atomerőműve, amely éves szinten a hazai villamos energia szükséglet 40%-át fedezi, Paks Város Önkormányzata, az atomerőmű éjszakai üzemében termelt többlet villamos energiáját elektromos buszok és elektromos remíz, valamint busztöltő-berendezés üzembe állításával hasznosítja, használja ki.
A projektet a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (más szóval: az Európai Unió) finanszírozza, és jelentőség abban áll, hogy közvetlen összeköttetést teremt az elektromos buszok és az elektromos infrastruktúra között – mintegy a gyakorlatban valósítva meg az alacsony kibocsátású közlekedés európai stratégiáját.
Forrás: Pálmai Zsolt
Fejlesztő Megye
Törvényi változások Területfejlesztés Vidékfejlesztés Koordinációs és szakmai kapcsolatrendszer Partnerségi terv Projektlista Itthon Tolnában ÁROP pályázat ITP Rendezési tervek
Választás
Választási szervek Választási ügyintézés 2024. évi általános választások Korábbi választások
Értékeink
Tolna megye értékei Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Védett természeti értékeink Védett műemlékeink Kincses Tolna Megye Applikáció Gasztromegye receptkönyv
Közgyűlés
Köszöntő Tisztségviselők Képviselők Bizottságok Hatályos rendeletek Döntések Ülések A Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének szervezeti struktúrája Elnöki beszédek
Hivatal
Feladat- és hatásköre A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: A Tolna Vármegyei Önkormányzati Hivatal vezetői Köztisztviselők Szervezeti egységek Szervezeti és Mûködési szabályzat Állásajánlatok Kiadványok Tolna Megyei Klímairoda
Partnereink
Nemzetközi kapcsolatok Nemzetközi szervezetek Europe Direct Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Vármegyei Nemzetiségi Önkormányzatok Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács TMFÜ Nonprofit Kft. Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft.
Közérdekű adatok
Közzétételi lista Közbeszerzések ÁSZ jelentések Éves összefoglaló jelentések Letölthető nyomtatványok Archívum Közérdekű adatok igénylése Szerződések Bírósági ülnökválasztás